Olvassatok Vámost!

  • Jantek Gyöngyvér
  • 2010. november 14.

Eddig is tudtam, hogy Vámos Miklós zseniális szerző, legalábbis én annak tartom, de a legújabb könyve tovább erősítette ezt a véleményemet. Több kritikát és könyvbemutatót olvastam a Csillagok világával kapcsolatban, de némelyiknél az az érzésem volt, hogy a kritikusok nem azt a könyvet olvasták, amit én.

Előrebocsátom, hogy szubjektív leszek, és ennek tudatában leírom, hogy szerintem miről nem szól ez a könyv. (Milyen érdekes, hogy egyetlen vérbeli kritikus sem kezdi úgy az írását, hogy ezek az én gondolataim, az én meglátásaim, belőlem fakadnak, más lehet, hogy nem így látja, stb. Soha. Tényként állítják be a véleményüket, persze lehet, hogy ez a dolguk...)

Szóval: ez a könyv a híresztelésekkel ellentétben nem arról szól, hogy mennyire csodálatos dolog az irodalom és minden egyéb tudományos ismeret, amit a gyerekeinkkel meg kell osztanunk, mert így leszünk jó szülők. Még akkor sem ez a fő mondanivaló, ha a könyv legnagyobb részében az apa, Virág Pál valóban igyekszik ötéves fiai fejébe a meséken keresztül tudást töltögetni.

Nem is arról szól, hogy bezzeg ezek a mai fiatalok nem olvasnak, sztárvárszon nőnek fel és bájonikölt kérnek karácsonyra. Ahelyett, hogy a Kincskereső Kisködmönt bújnák, akcióra vágynak, számítógépeznek és dévédét néznek. Nem. Ha valaki azért olvasná el a könyvet, hogy ilyen módon nosztalgiázzon a régi jó ántik világ után, az csalódni fog.

És hogy akkor miről szól mégis? Az apákról és a fiaikról, a kapcsolatról, arról, hogy van valami különleges abban, ahogy a gyerekek érdem nélkül szeretik a szüleiket, és viszont. Virág Pál a felnőttek szemével egy sikertelen, gyenge ember. Mi mégsem így látjuk őt, mert a fiai szemüvegét vesszül fel a könyv első felében mi is. A gyerekszobába jutunk be, meg mindenhova, ahol ők hárman együtt vannak. És hallgatjuk a meséket, a párbeszédeket, néha az apa gondolatait is (vagy jobbik énjét, superegóját, vagy??), csak nekünk, olvasóknak kihangosítva. Az apa sokszor kicsinyes, túlságosan aprólékos, állandóan kioktat, olyan, mint egy lexikon. Mindezek ellenére szerethető figura, de azt hiszem, csak azért, mert nyilvánvaló, hogy mennyire szereti a fiait.

Minden giccs és pátosz nélkül fogalmazza meg Vámos azt a gondolatot, hogy akármilyen is egy apa, a gyerekeinek mégis szükségük van rá. Ugye milyen közhelyes, és giccses ez a mondat így, lecsupaszítva? A könyvben higgyétek el, nem az.

És még valami: soha, sehol nem olvastam ennél jobb és életszagúbb gyerekszövegeket.

Egy kis ízelítő:

„Be az ágyba, a takaró alá. Aludjatok jól, ál...
modjatok szépeket, ébredjetek egészségessen
de azér kaphatunk még egy mesét, még egyet,
papa?
Gabus, három fejezetet olvastam a Nils Holgers-
sonból, három hosszút!
De inkább fejbölös legyen, tomi-gabi lovagos
túl kicsit ég a kislámpa, nem szeretjük a sötétet a
gabival
Rakok bele erősebb körtét, de nem ma, vennem kell.
a sötétbe félek, hogy meghalok, papa
Te még nagyon sokáig fogsz élni, Tomikám.
de nem, én sose szeretnék meghalni
Most ez miről jut eszedbe?
a páluccairól
Nyugodj meg, a Pál utcai fiúkban Nemecsek
csak azért halt meg, mert hosszan állt a vízben, és tüdő-
gyulladást kapott.
az ugye ma már nem létezik, papa, nem?
Létezik, de nem olyan nagy baj, tudják gyógyítani,
kitaláltak rá jó orvosságot.
a mama szerint aki meghalik, az utána újra élhet
megint. ez igaz, papa, igaz?
Gabuskám, én nem tudom biztosan, de...
hogyhogy nem tudod?
Remélem. Meglátjuk. Ha szerencsénk van.”

(244-255. oldal)

Címkék: