Állandóan változunk – avagy hogyan profitáljunk a kríziseinkből?

  • Jantek Gyöngyvér
  • 2010. november 24.

Előrebocsátom, hogy ez a bejegyzés a komolyan kíváncsiak számára lesz érdekes. A tanulság, vagyis a válasz a címben feltett kérdésre: "Hogyan profitáljunk kríziseinkből?" egy hosszabb levezetés végére válik világossá, de a választ mindenkinek magának kell személyre szabottan megtalálnia. Én csak vezérfonalat adok. Dehát ettől érdekes az élet, nem? Szóval csak az olvasson tovább, aki nem szájbarágós és előregyártott válaszokat keres a kérdéseire.

Állandóan változunk, közben mégis ugyanazok maradunk. Vajon melyik részünk az, ami biztosítja a folytonosságot, a személyességet, és hogyan vagyunk képesek emellett az élet változásaihoz rugalmasan alkalmazkodni? Nem hiszem, hogy bárki is tudná a választ, mármint „A” nagybetűs választ erre a kérdésre, de a pszichológiának vannak elképzelései arról, hogy hogyan valósul meg mindez.

A stabil mag, a személyiségünk, az ősvalónk, akárhogy is nevezzük, az, ami életünk végéig megadja nekünk az egyediség érzését.
Ugyanakkor vannak szerepeink, amiket bizonyos szituációkban be kell töltenünk. Nem ugyanúgy viselkedünk anyaként, feleségként, beosztottként, barátként. Alkalmazkodunk a különböző helyzetek kívánalmaihoz, méghozzá úgy, hogy közben egyediek maradunk. A fúvós hangszerek hangjához hasonlítható ez az egyediség: ahány fuvola, annyiféle hangzás, ahány fuvolista, annyiféleképpen szólal meg a hangszer, mégis felismerhető, hogy ez nem egy trombita vagy klarinét hangja. Ezt a fajta „önmagunkat”, amely a körülöttünk lévő valósággal való kölcsönhatás nyomán formálódik, identitásnak nevezzük.

Erikson szerint az identitás egy egész életen át fejlődik, életünk különböző szakaszaiban (ő nyolcat sorol fel) egy-egy krízist élünk át, melyek mindegyike egy újabb megoldandó feladatot hordoz, újabb és újabb életfeladatok elé állít bennünket. Ezek sikeres megoldásával egy fontos értéket, erősséget szerezhetünk meg ( remény, akarat, célállítás, hűség, szeretet, gondviselés, bölcsesség). Ezek a krízisek az ő elméletében nem a hétköznapi, negatív értelemben vett krízisek, sokkal inkább fordulópontot jelentenek. Olyan fordulópontokat, melyek lehetőséget rejtenek magukban a növekedésre, továbblépésre, fejlődésre, változásra – ugyanakkor negatív kimenet esetén a bukásra, visszacsúszásra is. A krízis felbolygatja életünk megszokott menetét, felborítja a már kialakított egyensúlyt, amit helyre kell állítanunk. A helyreállítás sokféleképpen történhet, a kimenet lehet negatív, pozitív, de semleges is. Erikson szerint a nyolc szakasz minden ember életében megjelenik a krízisekkel együtt, éppen emiatt az univerzalitás miatt nevezhetjük ezeket a fordulópontokat normatív kríziseknek. Ilyen normatív krízis tehát pl. a csecsemőkorban a bizalom vs. bizalmatlanság krízise (vagyis képes lesz-e az ember bízni), vagy fiatal felnőttkorban az intimitás és izoláció két végpontja között feszülő krízis is.

Az identitás kialakítását ő a serdülőkor kiemelt feladatának tartotta. Ezzel nehéz is lenne vitatkozni, hiszen ki ne emlékezne azokra a furcsa és extrém ruhákra, hajakra, bulikra, társaságokra, amik akkoriban olyan jellemzőek voltak ránk. Ekkor gyerekek már nem, felnőttek még nem vagyunk, kipróbáljuk, milyen depressziós rockernek lenne, aztán egy év múlva már house-partykba járunk, és keressük az élet értelmét. Ez a szülőktől való elszakadás, a pályaválasztás időszaka, tulajdonképpen arra keressük a választ, hogy kik is vagyunk mi valójában. Ekkor alapozzuk meg életünket, értékrendet választunk, szerelmesek leszünk, párkapcsolatokat építünk, és így tovább. Ez az akkori legfontosabb dolgunk, bár ezt a szülők és a tanárok nehezen látják be.

Egy Marcia nevű pszichológus tovább vitte ezt a gondolatot: életünk során nem csak egyszer alakítunk ki identitást. Szerinte legkevesebb három alkalommal, de inkább többször megbomlik a belső egyensúly, melyet aktívan helyre kell állítani.
Az első identitás, ahogy arról már szó esett, a serdülőkor végére bontakozik ki a gyerekkor rész-identitásaiból építkezve. Mivel a gyermekkor során nem alakul ki szervezett identitás, amit az újabb identitásformálás során le kellene bontani, ez a folyamat tiszta konstrukció és építkezés. A későbbiek során, amikor valami az élet természetes velejárójaként megbolygatja kialakult egyensúlyunkat (pl. eddig vagány és független egyetemisták voltunk, azonban a munkahelyi kötelezettségek miatt korántsem élhetjük ki az eddigi módon szabadságvágyunkat), már nem csupán építkezésről, konstrukcióról van szó, hanem az előző identitás lebontásáról, egyes identitás-elemek kiszortírozásáról, mások újrafelhasználásáról, újabb elemek beépítéséről is gondoskodnunk kell. Marcia szerint minden újabb szakaszba való belépés magával hozza az identitás újradefiniálásának igényét, hiszen e szakaszok lényege éppen az, hogy új követelményeknek kell megfelelnünk – társak, barátok, üzlettársak, szeretők, szülők, főnökök, mentorok, nagyszülők leszünk. Minden új szerep új feladatokat ró ránk, mely időnként megköveteli identitásunk revízióját. Így tehát, ahogy fentebb említettem, legalább három alkalommal (Erikson szakaszaihoz igazodva) éljük meg az egyensúly felbomlását. Azonban a valóságban sokkal többször, hiszen mindannyiunk életében történnek olyan váratlan, jó, vagy rossz események, melyek szintén identitásunk módosítására késztetnek bennünket. Ilyen esemény lehet a válás, haláleset az előléptetés, lefokozás, baleset, spirituális krízis; az ilyen típusú események által kiváltott kríziseket akcidentális kríziseknek nevezzük (ezek bekövetkezése nem univerzális, mint a normatív kríziseké).

MAMA ciklus

Marcia ciklikus, tölcsér szerkezetű modelljében ábrázolja az identitás változásainak útját az élet során. Ezeket az identitásunkat újraformáló ciklusokat nevezzük MAMA ciklusoknak, mely mozaikszó a moratorium-achievement-moratorium-achievement (moratórium= a keresés folyamata, achievement=eredmény, az új identitás kialakítása) folyamatának angol kezdőbetűiből áll össze. A folyamatot ez a rövid elnevezés valóban jól megragadja, hiszen nem másról van szó, mint az egyensúly felbomlása utáni aktív keresésről, majd az egyensúlyi pont újbóli létrejöttéről, vagyis az elköteleződésről.

Ezek a kiszámítható vagy épp kiszámíthatatlan életesemények, amelyek lehetnek örömteliek vagy rendkívül fájdalmasak, sokféleségük ellenére valamiben mégis közösek: lehetőséget kínálnak a változásra, a fejlődésre, kimozdítanak az állóvízből. Hogy mit hozunk ki magunkból egy ilyen krízis hatására magunkból, az már rajtunk múlik... :-)