Egy párkapcsolat élete I.

  • Jantek Gyöngyvér
  • 2011. január 2.

Ahogy az egyéni életünknek, úgy a párkapcsolatunknak is dinamikusan változó „élete” van. A kapcsolat is születik, alakul, szakaszai, jellegzetes időszakai, gyerekbetegségei vannak. Ezek a szakaszok különböző feladatokat tartogatnak a számunkra, és a jellegzetes problémák és nehézségek is mások. Egy pszichológus házaspár, Ellyn Bader és Peter Pearson az anya-gyerek kapcsolat szakaszaihoz hasonlította a párkapcsolatok fejlődését, és egy ismert analitikus, Margaret Mahler elméletéhez illesztve írta le az egyes szakaszok jellemzőit. Ha belegondolunk, valóban nagy a hasonlóság az anyával (vagy apával) és a párunkkal kialakított kapcsolat között: mindkettő intim, bensőséges szeretetkapcsolat, mindkettőben elfogadást, szeretet, megértést, gondoskodást várunk, mindkettőben fontos szerepe van a testi közelségnek, adott életszakaszunkban mindegyik a legszorosabb emberi kapcsolatunkat jelenti.

Persze a különbségek is nyilvánvalók, mégis érdekes a párhuzam. Ezeket a szakaszokat szeretném bemutatni nektek.

Néhány alapelv a szakaszokról: egymásra épülnek, az egyes fázisok sorrendben követik egymást, minden fázisnak megvan a funkciója, a maga megoldandó feladatai. Azonban gyakran nem megy minden tökéletesen, az egyes szakaszokban történhetnek elakadások, amik nehezítik, vagy teljesen gátolják a továbblépést. És mivel egy párkapcsolathoz két ember kell, akárhogy is nézzük, előfordul, hogy a pár tagjai nem egyforma ütemben fejlődnek a kapcsolat terén, ami újabb feszültségeket okozhat. Az azonban nagyon fontos, hogy az egyes elakadások nem ítélik a kapcsolatot kudarcra: van lehetőség a változtatásra később is.

A párkapcsolat kezdetén – a szimbiotikus szakasz

A nagybetűs MI időszaka. Nagy szerelem, az énhatárok megnyílnak, az adás és a kapás egyensúlyba kerül. A hangsúly a hasonlóságokon van, a különbségek nem számítanak, talán fel sem tűnnek. A másik gyengeségeit sem veszik észre, vagy kifejezetten tetszik is, ez a szexepilje, mondják (mondjuk?! :-). Csak egymással akarnak lenni, minél többet, minél intenzívebben, minél hosszabban. A külvilág nem fontos, a barátokra sem szán egyik fél sem annyi időt, mint korábban. „Csak mi ketten.” A pár valamilyen mértékben izolálódik mindenki mástól. Persze a szimbiózisnak is vannak fokozatai, de bizonyára mindenki került már abba a kellemetlen helyzetbe, hogy egy ilyen „kezdő” párral kellett egyedül időt töltenie, harmadikként, akár csak egy fél óra erejéig... A szoros közelség természetesen a testiség területén is megnyilvánul, gyakoriak az érintések, csókok, ölelések, a szexuális élet is intenzív. A telefonszámla talán ekkor a legmagasabb, rengeteg az sms, az email, az ajándékok. Sokszor a napi feladatok ellátása is nehéz, annyira lekötheti az ember figyelmét a másik (vajon hol van most, mit csinál, milyen jó lenne együtt lenni, stb.).

Az anya-gyerek kapcsolatban ez az első néhány hónapnak (kb. fél év) felel meg, amikor a gyermek tökéletesen a szüleire van utalva, a testi közelség az életet jelenti a teljesen kiszolgáltatott gyermeknek. Mahler szerint ilyenkor az énhatárok nem világosak a csecsemő számára.

Mi történik akkor, ha a pár hosszabb időre megreked ezen a szinten? Ha nem sikerül továbblépni, ugyanakkor mégis együtt folytatja tovább az életét a pár, több kimenet is lehetséges, azonban ezek mindegyikét elakadásnak nevezik a szerzők (utalva ezzel arra, hogy nem optimális az állapot).

Az egyik lehetséges elakadás a tartós összeolvadás, amikor a pár tagjai nem merik felvállalni az esetleges különbségeket, véleményeltéréseket. Ennek alapja az elhagyástól való félelem (mi lesz, ha kiderül, hogy én ilyen és ilyen vagyok). Fontos ilyenkor, hogy a határok tágítására, a személyes felelősségvállalás erősítésére törekedjünk.

A második elakadás-típus az ellenséges-függő viszony, ez a tipikus „se veled, se nélküled” kapcsolat. Örök harc és kapaszkodás együttesen jellemző, sok a veszekedés, nagy a szenvedély, de ritkán van nyugalom. A pár fél az elszakadástól, ugyanakkor a bekebelezéstől, a túl szoros kapcsolattól is. Megoldást jelenthet az empátia, a bizalom és az autonómia erősítése.

Függetlenség és kapcsolódás – a differenciálódás szakasza

A rózsaszín köd elszállta után a pár tagjai rádöbbennek, hogy nem mindenben értenek egyet a szerelmükkel. A pár tagjai, de legalábbis az egyik fél igyekezne lazítani a kapcsolat szorosságán (és ez nem hűtlenséget jelent!), de még mindig fontos a kapcsolódás. Az anya-gyerek kapcsolatban Mahler elméletében ekkor jelennek meg az ún. átmeneti tárgyak a gyerekeknél (plüssállatok, kistakaró, stb), amik biztonságot nyújtó „ismerősökként” rövid ideig pótolhatják az anyát. A párkapcsolatban is ismerős jelenség ez: kölcsönkérni a másik pulcsiját, sálját, vagy valami jellemző tárgyat, tőle kapott ajándékot magunkkal vinni, amikor kénytelenek vagyunk egymástól egy időre elválni. Ekkor válnak hangsúlyossá a különbségek, amikkel meg kell birkózni. A szokások különbözőek lehetnek, csakúgy, mint a képviselt értékrend, a követett minták, és betöltött szerepek. Megjelennek az eltérő vélemények, a független döntések, amik sokszor vitát szülnek. Ez azonban nem baj, sőt, szükséges ahhoz, hogy a kapcsolat egy érettebb szinten működhessen tovább. Ezek a viták azok az „egyeztető tárgyalások”, amik lehetőséget adnak a közös nevező kialakítására, a közös élet alapjainak lefektetésére. Függetlenség és kapcsolódás – e két igény érzékeny egyensúlya elengedhetetlen a gyermek egészséges fejlődéséhez. Nincs ez másként a párkapcsolatban sem, csak itt nem a szülő a szükségeink betöltője, hanem a partnerünk – és ez kölcsönösen így van!

Ha az egyik fél benntragad a szimbiotikus szakaszban, míg a másik már vágyik a differenciálódásra, a kapcsolat elakadhat. Az a fél, aki nem mer távolodni a másiktól, dühös, és bűntudatot kelt abban a félben, aki már a következő szakaszba lépne. Ennek a hátterében valamilyen korábbi veszteség sejthető, amikor egy fontos kapcsolatban a fokozódó függetlenség egyben az elszakadást is jelentette (lehet ez párkapcsolati, de gyerekkori emlék is).

Az elakadások egy másik típusa ebben a szakaszban, amikor a pár egyik tagja sem tud megbirkózni a különbségekkel, a viták meddők maradnak, nem születik valódi konszenzus, ehelyett feltételeket szabnak egymásnak: változom, ha te is.

A következő szakasz a gyakorlás fázisa, erről írok majd a következő bejegyzésben.