Egy párkapcsolat élete II.

  • Jantek Gyöngyvér
  • 2011. január 16.

Folytatva a párkapcsolat fejlődéséről szóló cikket, most a másik irányból közelítem meg a témát: először leírom a szakasz gyermekkori sajátosságait (Margaret Mahler elmélete alapján), majd ezzel párhuzamba állítom a párkapcsolat megfelelő fázisait.

A gyakorlás fázisa

Amikor a kisgyerek megtanul mászni, majd járni, és képes lesz arra, hogy fizikailag is leváljon édesanyjáról, elkezdi megtapasztalni, megtanulni, hogy milyen önállónak lenni. Eddig a figyelme inkább befelé fordult és közvetlen környezetére irányult, most felfedezheti a tágabb környezetét, megismerkedhet új dolgokkal, érezheti a saját erejét, kontrollját bizonyos tárgyak felett. Már nem csak arra korlátozódik a világa, amit a szülei megmutattak neki, hanem ő maga is kísérletezhet, és kísérletezik is. Mahler saját szavaival: a gyerek beleszeret a világba („love affair with the world”).

Gyakorló anyukák-apukák biztosan be tudnának számolni arról, hányszor is kellett visszapakolni a gyermekük után a fiókokat, hányszor kellett a kíváncsi csemetét leszedni az ablakpárkányról, hányszor kellett elvenni tőle a nem neki való dolgokat. Hát, a gyakorlás szakasza mozgalmas mind a szülőnek, mind a gyermeknek. A szülő szerepe azonban most „csak” a biztonságos háttér nyújtása ahhoz, hogy a gyermek szabadon élvezhesse újdonsült képességeit.

A fókusz nem az ő kettejük kapcsolatán van, azonban a szülő figyelme, távoli óvó pillantásai elengedhetetlenek az egészséges fejlődéshez. Amikor valamilyen ismeretlen, új, esetleg félelmetes helyzetbe kerül a gyermek, a szülőre néz, tőle várva útmutatást. Ezt nevezik a szociális referencia jelenségének. Ha az anya arcára ijedtség, félelem ül ki, mikor a csecsemő azt próbálgatja, vajon fel tud-e állni a kanapé szélére, az a gyermeknek is jelzés lesz arról, hogy amit tesz, az veszélyes.

A szülő szerepe olyan ebben az időszakban (és ahogy nő a gyermek, ez egyre inkább igaz lesz), mint egy benzinkúté. A gyermek időről időre megjelenik majd az üzemanyagért (szeretetért), hogy aztán tele tankkal folytathassa felfedezőútját.

Photo by Dan Slee (cc)

Daniel Slee (cc)

Ezután a hosszú felvezetés után talán már mindenkinek érzékelhető, mi is történik a gyakorlás szakaszában a párkapcsolatban.

A fő hangsúly nem magán a párkapcsolaton van, hanem az egyéni karrieren: a külvilág elismerése lesz a cél, hiszen szívünk választottját már magunkénak tudhatjuk. „A külvilág tükrében megmérettetni”, így foglalhatnánk össze röviden a fő motivációt ekkor. Fontos lesz az önbecsülés építése, erősítése, méghozzá a szakmai sikerek által. Ugyanakkor a pár, mint biztos háttér jelen van, akárcsak a szülő a gyermek esetében. Ahhoz, hogy ez az időszak ne szakítsa szét a kapcsolatot, elengedhetetlen az előző időszakok feladatainak megoldása. Akkor tudják a felek bizalommal elengedni a társukat, hogy az elmerülhessen a saját identitásának, karrierjének építésében, ha azt megelőzően tisztázták a szerepeket, feladatokat, és sikeresen kialakították azt a bizonyos „közös nevezőt”, amiről már korábban írtam.

Ha ez nem valósul meg, és az egyik fél például még a szimbiotikus szakaszban tart, míg a másik már a gyakorlás fázisában, az sok konfliktust szülhet, hiszen teljesen eltérőek, sőt, egymásnak ellentmondóak lesznek az igényeik. Tipikus példa lehet erre a hosszú ideje gyesen lévő anya, aki a gyermekével épít ki szoros kapcsolatot, a férje rovására. A férfi sokat dolgozik, építi a karrierjét, kifelé él. A felesége gyakran a fejéhez vágja, hogy nincs otthon eleget, ugyanakkor nem is engedi be abba a szoros kapcsolatba, amit ő a gyerekükkel kiépített. A férj és a feleség élete ebben az esetben egyre inkább távolodik egymástól, egyre kevesebb lesz a közös téma, egyre csökken az egymás iránti empátia, megértés. Persze ez az ördögi kör is megszakítható, vagy, ami még jobb: megelőzhető.

Az sem szerencsés, ha a pár mindkét tagja teljes erőbedobással „önmegvalósít”, elfeledkezve a társáról, vagy hogy a mahleri hasonlattal éljek, elfeledkezve a tankolásról. Ennek pedig garantáltan „lefulladás”, vagyis a kapcsolat kifulladása lesz a vége. Egy párterápia célja lehet ilyenkor annak megerősítése, hogy elkülönült identitás mellett is létezhet összetartozás és áldozathozatal is.

Újraközeledés

Ebben a szakaszban a gyermek ismét szorosabb közelséget keres az anyával, mert megérti, hogy új képességei révén el tud távolodni az anyától, és ez időnként ijesztő lehet számára. Ugyanakkor ez a közeledés egészen más természetű kapcsolatot hoz létre anya és gyermeke között, mint a szimbiotikus szakaszban. Akkor ugyanis a közelség magáról értetődő és természetes volt, most viszonyt a gyermek akarata is ott van, ő maga kezdeményez.

A párkapcsolat ezen szakaszában kialakul az egyensúly az „én” és a „mi” között. A gyakorlás időszaka után, amikor a hangsúly az önmegvalósításon volt, most ismét előtérbe kerül a kapcsolat. Mozgósítódnak az érzelmi tartalékok, ekkorra megtanulnak segíteni a másiknak akkor is, ha az nehéz, vagy terhes, vagyis kialakul a valódi intimitással teli érett párkapcsolat.