Enni vagy nem enni? - Létkérdések

  • Jantek Gyöngyvér
  • 2011. március 11.

A brióstól az önbecsülésig

Bár az evéshez sokféleképpen viszonyulhatunk, azzal talán mindenki egyet tud érteni, hogy ez az életben maradás egyik alapfeltétele. Ez eddig viszonylag egyszerűnek tűnik, közelebbről megnézve mégsem az. Korántsem arról van ugyanis szó, hogy reggelente bevisszük azt a patikamérlegen kimért tápanyagmennyiséget, ami biztosítja a napi teendők elvégzéséhez szükséges energiát. Étkezünk, nemcsak eszünk. A frissen sült briós ropogós héja, a reggeli kávé zamata, a közös családi ebédek, randevú egy étteremben mind érzelmeket indítanak be, emlékeket idéznek fel bennünk. Az együtt-étkezésnek minden kultúrában jelentősége van, a különféle evéshez kapcsolódó rituálék beépülnek az adott társadalom életébe, a nemzeti konyha egyedi fogásai az ország ismertetőjegyévé válnak. Sok külföldi mindössze két szót tud Magyarországhoz kapcsolni: Puskás és „Goulash”. Ha mi magunk végigpörgetjük az országok neveit a fejünkben, biztosan tudunk valami evéssel, ételekkel kapcsolatosat mondani olyan kultúrákról is, amikről egyébként meglehetősen keveset tudunk.

Mindezeken túl arról is lehet tapasztalatunk, hogy mennyire szoros összefüggés van a lelki tényezők, és az evés között. Stresszes helyzetekben megváltozhat az étkezéshez való viszonyunk: egyesek képtelenek enni, és egy időre elvesztik az étvágyukat, másokat nehéz időszakokban megvigasztal, ha többet esznek a szokásosnál. A csokoládé mint boldogságforrás képe erősen él a hétköznapi gondolkodásban. Vannak nyugtató, vágykeltő, étvágycsökkentő hatású ételek, melyek azon túl, hogy táplálnak és energiát biztosítanak, a hangulatunkra, teljesítményünkre is hatnak. És persze azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az, hogy mennyit eszünk, erősen hatással van arra is, hogy hogy nézünk ki...

A testünk a „csomagolása” az igazán lényeges tartalomnak: nekünk. Ezzel a csomagolással találkozik a külvilág először, ez határozza meg a legtöbb ember másikról alkotott első benyomását (akár akaratlanul is!). A külsőnk elismerést, csodálatot, irigységet válthat ki másokból, de éppígy rosszallást, gúnyolódást, ellenérzéseket is. A testnek ma kultusza van.

Nem vagyok történész, lehet, hogy máskor is éppen ennyire hangsúlyos volt a megjelenés, mint most, de az biztos, hogy mostanság nem lehet két lépést tenni anélkül, hogy tökéletes testek tömkelegével ne találkozzunk az újságok címlapján, a plakátokon, a moziban, sőt, még otthon is (elég bekapcsolni a TV-t, vagy internetezni egy kicsit). Rengeteg könyv kapható arról, hogyan lehetünk vékonyabbak. Nincs olyan női magazin, amiben ne találnánk meg az „ideális” fogyókúra leírását. Mindezzel talán nem is lenne baj, ha az a bizonyos tökéletesnek kikiáltott test nem egy szinte elérhetetlen álomkép lenne az emberek döntő többsége számára. Merthogy az. Remélem ezzel nem mondok senkinek sem újat...

Az evéssel tehát befolyásolhatjuk a külsőnket, ami pedig igencsak hatással lehet a kapcsolatainkra, és ezen keresztül egy nagyon fontos tényezőre is: az önbecsülésünkre.

Láthatjuk, hogy milyen elemi befolyással bír testi és lelki működésünkre az evés. Mi történik azonban akkor, ha ez a jól működő rendszer valamiért felborul? Egyesek számára az étkezés bűntetté válik, minden bevitt kalória csupán szükséges rossz, sőt, talán teljesen el is hagyható emberi gyengeség... Mások szintén átélik az evés okozta bűntudatot, és különféle módokon szabadulnak meg a bevitt tápláléktól, a következő pillanatban pedig kontrollálhatatlan késztetést érezve rámolják ki a hűtőszekrényt – akár álmukban is. Van, aki falási rohamokkal küzd, anélkül, hogy hánytatná magát. A pszichiátria összefoglalóan evészavarokként említi (többek között) ezeket a kóros táplálkozási viselkedésformákat. Ezek közül kettőről, az anorexiáról és egy későbbi cikkben majd a bulimiáról írok részletesebben.

Éhezőművészek

Az anorexia egyáltalán nem új keletű jelenség, régóta ismerik egyes alapvető vonásait az orvosok. A legkorábbi hiteles dokumentáció 1689-ből származik. Thomas Morton angol orvos írta le elsőként tételesen, tankönyvbe foglalva az anorexia kórképét, amit ő „idegi eredetű sorvasztó nyavalyának” nevezett. Könyvében egy 18 éves lány esetét ismeteti:

...elméjét július havának beköszönte óta rettentő aggályok és érzelmek tartják fogva, havibaja pedig már több hónapja nem volt. … Nem emlékszem, hogy doktori gyakorlatom során láttam volna hozzá hasonló beteget; olyan rémisztően sovány volt, akárha csontváz lett volna. Bőre alatt csontjai látszottak, húsát felemésztette a kórság, mégse volt nyoma láznak vagy más nyavalyának, éppen csak étvágya egy csepp sem volt... Három hónap leforgása múltán egy hajnalon ájulás fogta el, összezuhant és elhalálozott. (idézet innen: Kirkpatrick – Caldwell: Evészavarok, 32. oldal)

Ez a több évszázados leírás az anorexia két tünetére világít rá: a kóros testsúlyvesztésre és a menstruáció kimaradására. A mai orvosi gyakorlatban négy pont alapján állítható fel az anorexia diagnózisa:

  • a testsúly legalább 15%-kal kevesebb, mint az adott korhoz és testmagassághoz tartozó normális érték (17,5-es BMI érték alatt kóros soványságról beszélünk, 13-as BMI index esetén pedig kórházi felvétel történik. A BMI indexed itt számíthatod ki)
  • indokolatlan félelem az elhízástól, mely annak ellenére is fennáll, hogy az egyén jóval a normális testsúly alatt van
  • a testséma zavara, az alak érzékelésének súlyos torzulása, aminek az a lényege, hogy az egyén akkor is kövérnek látja magát, amikor pedig már kórosan sovány: a betegségbelátás hiánya
  • legalább három, egymást követő menstruációs vérzés kimaradása

Nagyon fontos, hogy mind a négy tünetnek teljesülnie kell ahhoz, hogy a diagnózis fennálljon! (Ez alól kivétel, ha valakinél akkor jelentkeznek a tünetek, amikor még nem menstruál, de minden egyéb tünet fennáll, és természetesen a fiúknál sem kitétel.)

Miről is van tehát szó? Az illető fogyni akar. Eleinte talán erre oka is lehet, azonban a fogyókúra és a testmozgás egy idő után túlzott mértéket ölt, és legfőbb életcéllá válik. Amikor már rég kórosan sovány, és a csontjai is látszanak, akkor sem elégedett magával, akkor is kövérnek látja magát. Ezt hívják testséma-zavarnak. Ha egy anorexiást megkérnek, hogy rajzolja le magát, többnyire egy hájas egyén képét veti papírra, ugyanakkor mások alakjáról normális ítéletet alkot. Továbbra is fél az elhízástól, ezért rengeteget mozog, és alig, vagy egyáltalán nem eszik. Ezt hívják restriktív anorexiának.

anorexiaJaz Harold (c)

Ettől annyiban tér el a purgáló-típus, hogy időnként hosszas éhezés mellett meghánytatja magát, és/vagy beöntést alkalmaz. Mindennek természetes módon súlyos fizikai következményei lesznek: a test zsírtartalma a normális 20-25%-ról 5-7%-ra esik vissza, a szervezet egy idő után az izmokat kezdi el bontani. Az éhezés miatt az alapanyagcsere lelassul, és takaréklángon kezd el működni. A szív percenként 72 helyett van, hogy csak 40-et dobban, a vérnyomás alacsony lesz, ami szédüléssel, gyakori ájulással jár. A test maghőmérséklete a normális 37 °C-os helyett 35 °C-ra is csökkenhet, ezért a beteg folyton fázik, végtagjai a megváltozott keringés miatt hidegek. A bőrük és hajuk sem marad érintetlen: a bőr színe sápadt, sárgás lesz, száraz tapintatú. A haj hullani kezd, megfakul, szálkásodni kezd. Nők esetében az ösztrogén és progeszteron termelődése csökken, az ösztrogén kóros hiánya pedig maga után vonja a másodlagos nemi jellegek visszafejlődését, a szexuális vágy csökkenését és a kalciumháztartás felborulását (ez utóbbi pedig csontritkulást eredményez).

A végkifejlet tragikus: a betegségkezdet után 10 évvel 8%-uk belehal az éhezésbe.

Természetesen nemcsak a fizikai változások jelentősek. A gondolkodás meglassul, a betegek gyakran panaszkodnak koncentrálási nehézségekre. Ezen kívül az élet középpontjába az evés, pontosabban a nemevés kerül. A kalóriák számolgatása, a rendszeres testedzés megszervezése felemészti az eddig számos más feladatra fordított energiát. Az a fiatal lány, aki korábban iskola után szívesen beült egy süteményre a barátnőivel a közeli kávéházba, kerülni kezdi az ilyen helyzeteket. A barátok és a család idegenné válik, hiszen ők is akadályozói a fogyással kapcsolatos terveik megvalósításának. Így lassan kerülni kezdik az emberek társaságát, zárkózottabbá válnak. Életveszélyes állapotban, a halál küszöbén sincs betegségbelátásuk, ekkor is elégedetlenek testükkel (még mindig kövérnek látják magukat).

Az anorexia kezdete leggyakrabban a tinédzserkorra esik, átlagosan a 17. életévre, ugyanakkor egyre több ennél is fiatalabb gyerek érintett. Az anorexia nervosa prevalenciája 0,3-0,8%, ha csak a minden tünettel rendelkező betegeket vesszük számításba. Azonban ha az ún. szubklinikai zavarokat is figyelembe vesszük, amelyben a tünetek egy része, de nem minden teljesül, ez az arány 1-4%. Tipikusan a nők betegsége (az arány kb. 9:1, a nők "javára"), de férfiak is szenvednek tőle. Jellegzetesen a jómódú társadalmak érintettek, ott, ahol az emberek jó része akaratán kívül éhezik, az önként választott éhezés ismeretlen fogalomnak számít.

Anorexia és bulimia mint életstílus

Azok, akik evészavarban érintettek, egyáltalán nem látják olyen sötéten a dolgokat, mint ahogy az reális lenne. Sőt! Az internet világában sorra alakulnak az úgynevezett pro ana-mia oldalak, melyek ezeket a zavarokat nem betegségként, hanem életstílusként propagálják. Többnyire fiatal lányok vallomásai olvashatók ezeken a honlapokon, illetve tanácsok: hogyan lehetünk minél soványabbak, és hogyan titkolhatjuk el a környezetünk elől, hogy anorexiások vagyunk. A szakemberek véleménye szerint azok a lányok, akik ilyen oldalak látogatói, illetve aktív felhasználói, sokkal nehezebben gyógyulnak, mint azok, akik nem. Nem csoda, hiszen itt olyan emberekkel kerülhetnek kapcsolatba, akik hasonlóan látják a világot mint ők, támogatást nyerhetnek innen, vagyis ilyen módon erősíthetik identitásukat. Az identitáserősítés egyik módja, hogy külünféle jelmondatokat osztanak meg egymással: "Az anorexia nem nélkülözés, ez felszabadulás." "Semmi sem tökéletes. Legyél tökéletes. Legyél semmi." "Szép lassan belehalok, de legalább beleférek a koporsóba." Tulajdonképpen nagyon veszélyes dolog zajlik ezeken az oldalakon: erényt kovácsolnak egy betegségből, és egymásnak támogatást nyújtanak céljaik megvalósításához.

Különösen javaslom a szülők és fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára, hogy legalább egyszer keressenek fel egy ilyen oldalt. Megdöbbentő szülőket megvezető tanácsokat fognak találni, amikre érdemes odafigyelni! Néhány idézet egy magyar oldal "Ne tűnj betegnek" menüpontjából:

Hogy a szülök ne gyanakodjanak:

  • Mikor egyedül vagy otthon, nyisd ki a hűtőt és nézd meg mi az, amit esetleg neked vettek. Lehet ez joghurt, túrórudi vagy bármi, és egyenként tűntesd el őket, így azt hiszik megetted. Vagy eltűntethetsz nagyobb hozzávalókat, és ha hívnak enni azt mondhatod, hogy már csináltál magadnak kaját és jóllaktál.
  • Az eltűntetett ételektől mindig házon kívül szabadulj meg, mert az otthoni szemetesben szinte biztos, hogy megtalálják.
  • Tegyél tálakat és evőeszközt a mosogatóba. Bizonyíték, hogy ettél valamit.
  • Ne felejts el megszabadulni ételtől, amit eltettél, abban a hitben hagyva az ismerőseid/családod, hogy megetted azt.
  • Csinálj úgy, mintha megszállott wellness rajongó lennél. Így nem olyan feltűnő, miért eszel keveset és mozogsz sokat.

Mi van a háttérben?

Az anorexia általában valamilyen negatív életeseményt követően indul, ez lehet családi tragédia, de kevésbé súlyos esemény is (költözés, iskolaváltás, szakítás, stb.), vagy pusztán a serdülőkor kezdetével együttjáró változások. Persze tudjuk, hogy ezek az események rengeteg emberrel megtörténnek, mégsem válik mindenki anorexiássá. Jim Kirkpatrick orvos szerint az anorexiás magatartás legfőbb mozgatórugója az alacsony önértékelés, a másik kulcstényező pedig a kontroll. Az evészavaros emberek többsége kétségbeesetten igyekszik megszerezni az irányítást saját élete fölött, mert többnyire a "gyeplő" valaki más kezében van (szülők, házastárs). Azok a gyerekek, akik semmiben nem kapnak szabadságot, nem lehet saját véleményük, nincs privátszférájuk akkor sem, amikor arra már jócskán szükségük lenne (és ez nem elhanyagolást jelent!), az evészavarba menekülve találják meg a kiutat. Leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy egyetlen területen élheti meg a saját élete feletti kontrollt: ez pedig az étkezés. Ez válik az életükben az önmegvalósítás és sikerélmények fő forrásává. Az anorexiások jellemzője, hogy többnyire rendkívül perfekcionisták. Nemcsak a testükkel szemben, hanem az élet minden más területén is tökéletességre törekszenek, csak a hibátlan megoldást képesek elfogadni, kompromisszumot nehezen kötnek. Az olyannyira vágyott tökéletes világ képébe természetesen nem illik bele egy tökéletlen test, így rendkívül drasztikus lépésekre is készek a cél érdekében. A másik érdekes vonás, ami gyakran megfigyelhető ezeknél a betegeknél, az a túlérzékenység mások problémái iránt. Mélyen átérzik mások nehézségeit, és szívesen segítenek is. Ez alapvetően egy jó tulajdonság, csak az a baj, hogy közben saját igényeiket háttérbe szorítják, és irreálisan nagy terheket vesznek a vállaikra.

A rendszerszemléletben gondolkodó családterapeuták a pszichés tünetek hátterében a család mint rendszer működési zavarait látják. A szülők közötti állandó konfliktusok, a fenyegető válás "megoldását" jelentheti az, ha a gyerek valamilyen pszichés zavart "produkál". Ez természetesen nem tudatos választást jelent! A gyerek betegsége, legyen az tick, bepisilés, agresszió vagy történetesen evészavar a szülők figyelmét magára vonja, és átmenetileg legalábbis összetarthatja a széthulló családot. Lehet, hogy ez első olvasásra meredeknek tűnik, de rendkívül látványos változások állhatnak be a gyerekek állapotában akkor, ha pl. egy párterapeuta elkezd dolgozni a szülőkkel, és a pár motivált is a változásra. Anélkül, hogy közvetlenül a gyereket próbálnák „megjavítani”, a tünetek sokszor rövid idő alatt elmúlnak a családi légkör változása miatt.

Az anorexia gyógyítható! Elsősorban pszichoterápiával, gyógyszeres kezelése nincs (vagy csak a szövődményekre írnak fel gyógyszert). Ugyanakkor rendkívül fontos a folyamatos orvosi vizsgálat, hiszen az anorexia életveszélyes betegség, az említett fizikai változások halálos szövődményekhez vezethetnek. Magyarországon is több helyen vehető igénybe korszerű kezelés. Mindenképpen érdemes segítséget kérni, hiszen ez a betegség önerőből nehezen leküzdhető. Háziorvosnál szükség esetén érdeklődhetünk a lehetőségekről, illetve beutalót is ők tudnak adni a megfelelő ellátóhelyekre. Ha komoly a baj, nem szabad halogatni az ilyen irányú lépéseket, mert minél később kap az illető kezelést, annál súlyosabbak a szövődmények, és annál nehezebb a "kiszállás".

Néhány könyv, a komolyan érdeklődőknek:

Kirkpatrick, J.; Caldwell, P. (2001) Evészavarok. Hajja & Fiai Kiadó, Debrecen

Túry, F. (2005) Anorexia, bulimia. Print-x-Budavár Kiadó

Túry, F., Pászthy, B. szerk. (2008) Evészavarok és testképzavarok. Pro Die Kiadó