Gyere hozzám (tíz év múlva)!

  • Jantek Gyöngyvér
  • 2011. augusztus 27.

A csapból is az folyik mostanában, hogy válságban a család, egyre kevesebben kötnek házasságot, és ha mégis, nagy valószínűséggel (kb. 50%) válással végződik a kapcsolat. Vajon a régiek tudtak valamit, amit mi nem? Vagy egyszerűen őszintébb lett a társadalom, és ami korábban titokban zajlott, most nyíltan történik? Nehéz kérdések ezek, ráadásul ez a jelenség is összetett, számtalan ok rejlik a háttérben, amiknek csak egy része ismert.

Nézzük meg most kicsit pontosabban, mit is jelent számszerűen, nem bulvárosítva, hogy „válságban a házasság”, majd azt is, hogy vajon a számok mögött valóban a házasság teljes elutasítása van-e.

Napjaink főbb párkapcsolati típusai

A rendszerváltást követően Magyarországon felgyorsult a hagyományos családszerkezet megváltozása. Az élettársi kapcsolat mint a házasság alternatívája általánosan elfogadottá vált, kérdésessé téve a házasság kizárólagosságát. Egyre több gyermek születik házasság nélküli együttélésekből (2009-ben a KSH adatai szerint a gyermekek 40,8%-a született ilyen párkapcsolatokból), illetve él egyszülős vagy mozaikcsaládban.

A házasodási kedv visszaesése jelentős mértékű, számszerűen azt mondhatjuk, hogy 2007-ben a házasságkötések száma 40%-kal kevesebb volt, mint 1990-ben. Míg az 1960-as években szinte minden nő életében legalább egyszer férjhez ment, és 1990-ben is 75%-uk házasodott, napjaink házasságkötési tendenciáit figyelembe véve a nők 56% fogja jogi értelemben hajadonként leélni az életét. A házasságkötés ideje is változik: egyre későbbre tolódik (2007-ben az először oltár elé álló nők átlagos életkora 27,5 év, a férfiaké 30,1 év, ami mintegy 5 évvel magasabb, mint 1990-ben). Ez szinte természetes módon következik a tanulásra fordított idő kitolódásából (akik tovább tanulnak, később vállalnak gyermeket is, nem meglepő módon).

„Látogató partnerkapcsolatok”

Az elmúlt években, mind Magyarországon, mind Európában egyre elterjedtebbé váltak az úgynevezett „látogató partnerkapcsolatok” (Living Apart Together, LAT). Ezek olyan, elkötelezett, monogám, a külvilág előtt is vállalt kapcsolati formák, melyek fele intenzívnek mondható (mindennap találkoznak), ugyanakkor nem élnek együtt. (Köznapi nyelven ezt mondjuk "járásnak", elég viccesen hangzik a látogató partnerkapcsolat elnevezés, dehát adjuk meg a tudománynak, ami az övé...)

Egy demográfiai adatfelvétel szerint a 2008/2009-es kérdezéskor mintegy 300000 fő élt ilyen párkapcsolatban, nagyobb részt (kb. 50%) 30 év alatti személyek (Pongrácz, 2009).

Házasság vagy együttélés?

A KSH adatai szerint 2009-ben a felnőtt népesség kevesebb, mint fele, 45,8%-a élt házasságban (Központi Statisztikai Hivatal, 2010). Mindeközben a házasság nélkül együttélők száma és társadalmi elfogadottsága is egyre növekszik. A korábbi időszakokban, és ez az 1990-es évek elején is így volt, a nem házas együttélés elsősorban az elváltak és özvegyek körében volt gyakori, míg napjainkban a nőtlen, hajadon családi állapotúak esetén a legnépszerűbb.

Egy viszonylag sok résztvevős demográfiai vizsgálat szerint a 2000 és 2004 közötti időszakban létrejött első (tartós) párkapcsolatok 30%-a volt házasság, 70%-a pedig élettársi kapcsolat.

Érdekes kérdés, hogy vajon az együttélések ténylegesen a házasság alternatíváit jelentik-e, vagy egyfajta próbaházasságnak tekinthetők, melyek később jogi értelemben is házassághoz vezetnek. Spéder Zsolt 2005-ös demográfiai vizsgálatában erre a kérdésre kereste a választ. Kutatásában azt vette górcső alá, hogy 12, 24, 60 hónappal a kezdetük után mi történik az élettársi viszonyként induló párkapcsolatokkal. Több, mint 2000 párkapcsolat vizsgálata alapján elmondható, hogy 60 hónap elteltével 54,8%-uk házassággá alakult, és 22,6%-uk maradt továbbra is élettársi viszony (természetesen nincs kizárva, hogy a későbbiekben még több élettársi viszonyból lesz házasság). Ezek alapján úgy tűnik, hogy az élettársi viszony az esetek nagyobb részében a házasság előszobájának tekinthető, és kisebb arányban válik a házasság helyettesítőjévé. Spéder Zsolt kutatásának további eredményeiből az is kiderül, hogy az élettársi kapcsolatok egyre később válnak házassággá, valamint annak is láthatjuk jeleit, hogy az élettársi kapcsolat tartós, alternatív életformává válik.

Ha az adatokon túl az emberek véleményét vizsgáljuk, azt látjuk, hogy annak ellenére, hogy a házasodási magatartás nagymértékben változott, magát a házasság intézményét a társadalom a korábbiakhoz hasonlóan pozitívan ítéli meg. Bár az alternatív párkapcsolati formák iránti elfogadás az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt, a társadalom nagy része ma is a házasságot javasolja tartóséletformaként, azzal a megkötéssel, hogy előtte a párok éljenek együtt. (2004-ben a megkérdezettek 60,8%-a javasolta, hogy házasság előtt éljenek együtt a párok, 24,9% tette le a voksot az előzetes együttélés nélküli házasságkötés mellett, és csupán 9,6% tartotta ideális végleges életformának az együttélést.)

Mi van az adatok mögött?

Gondoljuk végig, milyen drasztikus ez a változás, ami a párkapcsolatok terén az elmúlt évtizedekben végbement! Kevesebb, mint 20 év alatt egy többévezredes intézmény vesztette el monopolhelyzetét, és vált szinte ódivatúvá. Míg a szüleink legnagyobbrészt házasságban éltek több-kevesebb ideig, a húszas éveiben járó generáció számára már nem ez a természetes.

Beláthatjuk, hogy egy egész nemzedék jár most járatlan utakon, s próbálkozik a házasság alternatíváival, abban a reményben, hogy nagyobb sikerrel jár, mint a korábbi generációk. Mindehhez azonban meglehetősen kevés eszköz áll rendelkezésre, hiszen a minta, amit otthon láttunk, a házassághoz kapcsolódott (és sajnos sok esetben annak széthullásához). Míg korábban az élet menete is valamelyest adott volt (tanulás, munka, házasság a 20-as évek elején, gyerekek, stb.), most a nagyobb szabadsággal együtt jó adag bizonytalanságot is a nyakukba vettek/vettünk mi, „mai fiatalok” (mennyire nem szeretem ezt a „maifiatalozást”!).

A házasság tehát vitathatatlanul lekerült a népszerűségi listák éléről. E jelenség hátterében állhat a válások számának növekedése, a széthulló családokban felnövő gyerekek negatív házasságképe, mely fokozhatja a házasságkötésekkel kapcsolatos óvatosságot. A fiatalok „biztosra mennének”, szeretnék elkerülni saját családjuk esetleges tönkremenését, ezért mielőtt házasságra lépnének, kipróbálják, milyen a másikkal való együttélés, tesztelve annak működőképességét. Érdekes ellentmondás, hogy a közvetlenül házasságként induló kapcsolatok (vagyis a „teszteletlenek”) csupán 6,9%-a bomlik fel a házasságkötést követő 60 hónap után, ez az arány az élettársi kapcsolatok esetében 22,6%. A válás is nagyobb valószínűséggel következik be olyan pároknál, akik a házasság előtt együtt éltek. Anélkül, hogy nagy általánosságban pálcát törnénk a válás felett, abban talán mindenki egyet ért, hogy sok fájdalommal jár, mint minden veszteség, és mindenkinek jobb lenne megelőzni azt.

Úgy tűnik tehát, hogy önmagában a kivárás, a „tesztelés” nem vezet el a boldog és kiegyensúlyozott partnerkapcsolatig. Mivel kevés a jó példa, amit követhetnénk (a celebek és sztárok ritkán sikeresek családi téren, és sajnos anyáink-apáink sem feltétlenül azok), szükség lenne ebben segíteni azokat, akik azt igénylik. Miért ne lehetne például középiskolában bevezetni olyan tantárgyakat, amik a családról, szerelemről, párkapcsolatról, szexualitásról, konfliktusmegoldási módszerekről szólnak? Garantáltan nagyobb sikere (és több értelme…) lenne, mint az átaludt-, végigamőbázott rajzóráknak (ezúton kérek elnézést az egyébként nagyon tiszteletreméltó és jóindulatú rajztanáromtól, Várnai Károlytól).

Forrás:

Földházi, E. (2009). Családszerkezet. In J. Monostori, P. Őri, E. S. Molnár, & Z. Spéder (Eds.).
Budapest: KSH Népességtudományi Kutató Intézet.

Földházi, E. (2009). Válás. In Demográfiai Portré. Jelentés a magyar népesség helyzetéről (pp.
19-29). Budapest: KSH Népességtudományi Kutató Intézet.

Központi Statisztikai Hivatal. (2010). Magyarország, 2009. Budapest: Központi Statisztikai
Hivatal.

Pongrácz, T. (2009). A párkapcsolatok jellegzetességei. In J. Monostori, P. Őri, E. S. Molnár, &
Z. Spéder (Eds.), Demográfiai portré (pp. 9-19). Budapest: KSH Népességtudományi Kutató
Intézet.

Spéder, Z. (2005). Az élettársi kapcsolat térhódítása Magyarországon és néhány szempont a
demográfiai átalakulás értelmezéséhez. Demográfia , 48. évf. 3-4. sz., 187-217.

Képek:

gyűrű: fercmuvek.hu

virág: http://www.flickr.com/photos/aimzy/34965893/

sínek: http://www.flickr.com/photos/oldwiseoracle/5870408106/sizes/z/in/photostream/