Hármasban: szülő és gyermek született

  • Jantek Gyöngyvér
  • 2011. augusztus 6.

A szülővé válás folyamatának utolsó, befejező mozzanata a gyermek megszületése. Mindazok a változások, melyek már a várandósság alatt elkezdődtek, most teljesülnek be. Az eddigiekben még csak alakuló szerepváltások egy csapásra hús-vér valósággá válnak. Eddig a pár feladatai viszonylag lazán szerveződtek, a házastársi szerepek egy része felcserélhető volt. Míg korábban a pár készíthetett együtt ételt, vagy épp este tízkor úgy dönthetett, hogy a városban vacsorázik, ezentúl kötöttebb módon kell élniük egy ideig az életüket, hiszen egy törékeny, kiszolgáltatott gyermekhez is alkalmazkodniuk kell. Sok családban az éjjelek és nappalok ritmusa is felborul, a társas élet egy időre szünetel, legalábbis korlátozottabbá válik. Az időbeosztás, a költségek, a szabadidő a gyermek körül szerveződik újjá. Több filmest is megihletett ez az örömteli kavarodás, úgyhogy ha valaki személyes élmény híján szemléletes példára vágyik, elég pár filmet megnéznie (pl.: Ilyen az élet).

Az első gyermek megszületésével a diádból triád lesz. Míg a diádikus rendszerek stabilitása viszonylag könnyen előáll, addig a triádok viszonyai bonyolultabban alakulhatnak (ez sok más esetben is igaz, már ami az emberi viszonyokat illeti; három barátnő esetében már gyakran előfordul a versengés, a jelen nem lévő fél kibeszélése, stb.) A kisgyermekes család csak akkor van optimálisan kiegyensúlyozott állapotban, ha mindhárom személy „egyetértésben” él egymással (ez persze újszülöttek esetében kissé nehézkes kifejezés a jó és meghitt viszonyra, a lényeg talán mégis érthető). Nagy a kísértés azonban, hogy egy kevésbé ideális állapot alakuljon ki. Az anya, aki a szülést követően folyamatosan a gyermeke mellett van, s aki elsősorban felelős azért, hogy a kicsi minden igénye be legyen töltve, könnyen beleesik abba a hibába, hogy mindeközben elfeledkezik férjéről, élettársáról. Emiatt sok férfi érzelmileg, és szexuálisan is elhanyagoltnak érzi magát. Ha az újdonsült apa türelmetlen, nem tud megértően viszonyulni igen nagy terhet hordozó párjához, és ugyanazt a szintű figyelmet követeli meg magának, amit akkor kapott, mikor még kettesben voltak, tovább nehezíti a helyzetet. Tovább erősítheti az instabil helyzetet, ha az anya felcseréli a férjével kötött szövetséget a gyerekekkel.

Kutatási eredmények

A téma iránt érdeklődő szakemberek évtizedek óta igyekeznek kutatások segítségével választ kapni arra, hogy vajon valóban átél-e kisebb-nagyobb párkapcsolati krízist a legtöbb pár ebben az időszakban, illetve hogy vajon mitől függ az, hogy a krízis egyáltalán jelentkezik-e. A teljesség igénye nélkül szemezgessünk ezekből a kutatásokból!

Betschart-Schelbert 1992-ben végzett kutatásában arra a megállapításra jutott, hogy a pár számára a gyermek születése utáni fél év krízisekkel teli. Ennek oka, hogy a figyelem középpontjába a gyermek kerül, amelyre a partnerek visszahúzódással, esetleg a másik iránti érdeklődés csökkenésével, féltékenységgel reagálhatnak. Az első hónap eufóriája után a párok eltávolodtak egymástól, majd az újonnan kialakult helyzet kb. fél év alatt stabilizálódott, a viszonyok rendeződtek (több szerző is fél évre teszi az új helyzethez való alkalmazkodás kritikus idejét).

Gottmann és Silver (1999) szerint a gyermek születése után számos anya elégedetlen a házasságával, melynek okai: kimerültség, túlterheltség, felelősség, munka-család dilemma, anyagi félelmek, időhiány. A férfiak elégedetlensége e szerzők véleménye alapján a nők elégedetlenségének következményeként alakul ki.

Belsky és munkatársai a nyolcvanas években 67 párral végeztek longitudinális (utánkövetéses) vizsgálatot, mely során három mérési pontban, a terhesség 9. hónapjában, majd a szülés utáni 3. és 9. hónapban vettek fel kérdőíveket a pár mindkét tagjával. Eredményeik szerint az egy éves vizsgálat során mindkét fél elégedetlenebbé vált a párja által kifejezett pozitív megjegyzésekkel és cselekedetekkel (ezalatt pl. a bókokat, a közös szabadidős tevékenységeket kell érteni). Ez a változás a férfiak esetében jelentősebb volt, mint feleségüknél, vagyis ők fokozottabban vágytak volna arra, hogy a párjuk több pozitív interakciót kezdeményezzen az irányukban. Az elégedettség szintén csökkent a vizsgált időszak alatt, de a változás itt a hölgyek esetében volt nagyobb (ahogy azt több szakirodalmi adat is megerősíti). Hozzáteszem: ezek a változások csupán kis csökkenést jelentettek, tehát ha meg is jelenik a krízis, az a legtöbb esetben nagyon enyhe lefolyású, és amint említettük már, átlagos esetben fél év alatt le is cseng.

Egy viszonylag korai kutatás több tényezőt azonosított, melyek az első gyermek születése utáni enyhe krízissel kapcsolatba hozhatók. Az egyik ilyen faktor a házassági alkalmazkodás. Nem nehéz kitalálni: minél magasabb szintű volt a párok között az alkalmazkodás, annál könnyebben igazodtak az új helyzethez is, és így kevésbé élték meg nehéznek az említett időszakot. Azok a párok, akik tervezték az első gyermeket, szintén kevésbé éltek át krízist. Ez nyilván összefügg azzal, hogy a gyermek születése az ő esetükben illeszkedett az életük menetébe, több idejük volt felkészülni a csöppség érkezésére, és már számos beszélgetésen, terveken, ábrándon vannak túl addigra, mire a gyermek a maga fizikai valójában megfogan. Ehhez kapcsolódóan azt is fontos megjegyezni, hogy nagy előny, ha a fontos családi feladatok nem „csúsznak egybe”. Mit is értek ez alatt? Egyszerűbb megőrizni a harmonikus párkapcsolatot, ha a gyermek születésekor már megvan a családi fészek (ha nem is saját), a szülők már túl vannak a pályaválasztáson és a tanulmányaikon, és már egy ideje „felnőtt életet élnek”.

A szóban forgó vizsgálat erénye, hogy nem csupán a nehézségeket, hanem a gyermek születésével járó örömöket, annak jutalmazó voltát is felméri (pl. ilyen tételekkel: „Büszke vagyok a gyermekem fejlődésére.” „Szorosabb lett a kapcsolatom a rokonaimmal.” „Több témánk lett a házastársammal, amiről beszélgethetünk.”, „Közelebb érzem magam a páromhoz.” „Élvezem a kisbabám társaságát.”). A válaszadók jelentős része rengeteg pozitív érzelmet, eseményt tapasztalt meg a gyermeke születését követően. Ezek a kellemes események a nehézségekkel együtt hatnak, és közösen befolyásolják a párkapcsolatot.

Az eddig idézett kutatásokkal ellentétben többen is azt az eredményt kapták, hogy ebben az időszakban nem változik a házasság minősége, az azzal való elégedettség, olykor még nő is.

A szakirodalmi eredmények ellentmondásosak tehát, bár a kutatások nagyobb része jutott arra a következtetésre, hogy a szülővé válás folyamata olyan enyhe krízist jelent, mely a párkapcsolattal való elégedettség mérsékelt csökkenéséhez vezet, ez a csökkenés pedig a nők esetében kifejezettebb. Persze ez csupán annyit jelent, hogy sok száz, esetleg több ezer párt megkérdezve a többség átélt valamilyen párkapcsolatbeli zavart. Mindenkinek megvan azonban a lehetősége arra, hogy azok közé a párok közé tartozhasson, akik a számos új feladat ellenére is meghitt szeretetkapcsolatban maradnak egymással, s az első gyermek megszületése még több örömöt hozzon kettejük kapcsolatába, mint amit addig átéltek.