Írások ehhez kapcsolódóan: könyvek

2011.09.23.

Talán ti is gondolkodtatok már azon, hogy lehet, hogy híres, körülrajongott és tömjénezett hírességek rosszul érzik magukat a bőrükben, és úgy hiszik, még mindig nem elég, amit letettek az asztalra. Az agresszív kamasz, aki verekszik, káromkodik, senkit sem kímél, és soha nem mutat sem gyengeséget, sem félelmet, valójában mindent azért tesz, hogy hangyányi önbecsülését kissé feljebb tornázza… Ugyanakkor a csendes, visszahúzódó srác, aki kicsit furcsa és magánakvaló, mégis boldog, sikeres párkapcsolatban él, ismeri a képességeit, és elégedett magával. Az ellentmondás csak látszólagos, a háttérben a különböző énnel kapcsolatos fogalmak rossz használata áll. A köznyelvben az önbizalom, önbecsülés, önértékelés, magabiztosság szavakat gyakran egymás szinonimáiként használjuk. Ezzel persze nincs is semmi baj, de ha kicsit mélyebben kívánunk foglalkozni a kérdéssel, akár csak egy gondolatmenet erejéig, érdemes röviden tisztázni a különbségeket.

2011.02.04.

Furcsa érzés ez, a szavak nélküli tömegből, kavargó gomolyagból hogyan is lesz blogbejegyzés. Lesz. Születik. Azt hiszem, valahogy így lehet ez az anyasággal is. És már ott is vagyunk a témánál, amit mára választottam: hogyan is válik anyává az ember? És: mikor válik anyává egy nő? Anya lesz, születik, vagy valami mindig is a nőben lévő rejtett világ jön a felszínre a gyermek születésével?

2010.11.14.

Eddig is tudtam, hogy Vámos Miklós zseniális szerző, legalábbis én annak tartom, de a legújabb könyve tovább erősítette ezt a véleményemet. Több kritikát és könyvbemutatót olvastam a Csillagok világával kapcsolatban, de némelyiknél az az érzésem volt, hogy a kritikusok nem azt a könyvet olvasták, amit én.

2010.11.08.

Gary Chapman könyve röviden és közérthetően ad választ azokra a sokak által és sokszor feltett kérdésekre, hogy miért is múlik el a szerelem, miért mennek tönkre a házasságok, miért nem ért meg a párom, miért nem érzem, hogy a másik szeret, és a többi... És bár a könyv alcíme (Öt szeretetnyelv a házasságban) azt sugallhatja, hogy a könyv kizárólag házasoknak szól, valójában azt hiszem, hogy minden emberi kapcsolat lényegére és működésére sikerül rávilágítania, tehát nem csak azok számára érdekes és hasznos olvasmány, akik kezén már ott virít a jegygyűrű.